Lefelé
tartunk!
Lefelé
tartunk, mondják rólunk az emberek,
Ha
fakul szemünk fénye és hangunk megremeg.
Sajnálkozó
mosolyt is meg-megfigyelünk,
Amikor
kihagy néha emlékezetünk.
De
bánkódjam miatta? Az óra lepereg,
S
vár az az ország, ahol senki se lesz öreg.
Lefelé
tartunk, mondják. Lépteink lassúak,
Óvatosak,
nem várnak derűs, fényes napok.
Halkabb
a szó csengése, nehezen halljuk már,
És
veszít melegéből a kedves napsugár.
De
bánkódjam miatta, ha dermeszt a hideg,
Vár
az az ország, ahol senki se lesz öreg.
Lefelé
tartunk, mondják, de bíztatóan ragyog,
Felénk
Isten mosolya, ne félj, pajzsod vagyok!
Fáradt
gyermeked hordoz az erős égi kéz,
Szólít,
szava színarany és édes, mint a méz.
Mit
bánkódjam, ha szívem Isten állítja meg,
Vár
az az ország, ahol senki sem lesz öreg.
Lefelé
tartunk, mondják. Nem! Fölfelé megyek!
Hallom
már magasból a győztes éneket.
S
látom, fehér ruhában királyi trón körül,
Nagy
nyomorúságból jött, boldog sereg örül.
Utam
nem lefelé tart, csak a cél közeleg!
Vár
az az ország, ahol senki se lesz öreg.
