|
Tudjuk pedig, hogy azoknak, |
| AKIK ISTENT SZERETIK, | |
| minden javukra van. Róma 8:28 |
Versek...
Egy zsidó orvos megtérése
Az Egyesült Államok seregében történt
Akkor én szolgáltam ottan törzsorvosként.
Kaszával a halál rendet vágott sorra
Számtalan szép vitéz vére folyt a porba.
Életemben kétszer megtérésem előtt
A bűnös lelkem én ki nem ismertem
mély bánat vett erőt.
Sem Istent, sem imát
Hogy lettem keresztyén elmondom itt alább.
Amerika földjén annak idejében
Szabadságharc zúdult az egész vidéken.
Ropogtak a puskák, csattogtak a kardok
Megperdült a dob is, trombita is harsog.
Rajta! Csak előre! Semmire sem várva
Rohan a sok vitéz a biztos halálba.
Sokan sebesülten vérükben feküdtek
És a nagy harc után kórházba kerületek.
Gettysburgi csata - felednem azt nehéz
Kórházunkban feküdt száz sebesült vitéz.
Huszonnyolcan köztük rögtöni műtétet
Alkalmaznom kellett. Ó szegény vitézek!
Ezek között volt egy Coulson Károly nevű
Halvány sápadt arcú, bánatos kék szemű.
Még csak nyolc hét óta szolgált az államnak
Nagyon fiatal volt, így került dobosnak.
Műtét előtt állott a kis dobos éppen
Hogy majd kloroformmal elaltatják szépen.
De ő vonakodott álomszert bevenni
Hiába mondták: Ennek így kell lenni.
Nem használt a szép szó, hiába kérlelték
Végre ezt a dolgot nekem jelentették.
A segédorvosom ki szobámba lépve
Csodáról beszélt és tanácsomat kérte
Fekhelyéhez mentem, s így szóltam hozzá
Ifjú ember, maga boldoggá lesz azzal
Miért utasítja a kloroformot vissza?
Másképp a műtétet fiam, ki nem bírja.
Mikor a harc után vérbe fagyva leltük
Nem is akartam, hogy kórházunkba vegyük.
Ott feküdt a kövön, sápadtan, aléltan
És hogy ön még éljen - azt már nem reméltem
De azért én mégis lehajoltam önre
Szíve vajon dobog? Pulzusa hogy ver-e?
Ekkor a két szemét felvetette reám
Halkan ezt mondotta szegény édesanyám.
Könnyes lett a szeme, amint reám nézett
Meglágyult a szívem, s hívtam segítséget.
Bekötözés után tettük a hordágyba
És így szállíthattam, hozzánk a kórházba.
Azonban a vére oly nagyon kevés lett
Ébren ki nem bírná azt a nagy műtétet.
Fogadja el fiam az én jó tanácsom
Ha ezt meg nem teszi, holnap holtan látom.
Ekkor az ő kezét az enyémbe tette
Szelíd csengő hangon e szavakat kezdte:
Doktor úr! Csak néhány szavam volna nékem.
Legyen olyan szíves, hallgasson meg kérem,
Kilenc éves voltam, oly tisztán emlékszem
Gyermek-iskolámban nagy ünnep volt nékem.
Vasárnap délután meg bízni, hinni Benne.
Most is hiszek, bízok, akármi is lenne.
Ő erőm, támaszom. Velem lesz meglátja
Mikor ön a karom, s lábaim levágja.
Erre nevettem, és így szóltam:
Barátom! Altatószer nélkül holnap halva látom
Talán pálinkával enyhítsük a dolgot
Meglátja, hogy jobb lesz, igyon néhány kortyot
Mosollyal nézett reám, felelt is rá menten:
Doktor úr! Ön talán nem értett meg engem!
Egyszer édesanyám ötéves koromban
Az ölébe felvett, mire ezt mondotta:
Az Úr Jézust kérni fogom édes Károly
A szeszesitaltól tartson mindig távol.
Atyád, mint részeges ember ment a sírba
Addig ivott, ivott, míg a szerve bírta.
Úr Jézus meghallá, midőn anyám kérte
Eddig szeszesital ajkamat nem érte.
Tizenhét esztendős vagyok mostan éppen
Legerősebb ital: kávé, tea nékem.
Doktor úr, ön tudja: sokáig nem élek
De a pálinkából köszönöm, nem kérek.
Úr Jézusban hittem, hiszek Benne mindig
Úgy fogok meghalni, mint keresztyénhez illik.
Sosem felejtem az ifjú pillantását
Tündöklő szemének alig látni mását.
Ekkor még az Úr Jézust szidtam, megvetettem,
Akik Őt imádták, szemükbe nevettem.
Elég volt az ifjú csak egy pillantása
Hogy gonosz lelkemet tövistől kiássa.
Nem tudtam ezentúl gúnyolódni, nevetni,
Megtanultam Jézust szívemből szeretni.
Szóltam az ifjúhoz: Várjunk még egy csöppet
Még egy orvosságot felajánlok önnek.
Lelkész urat értem. Hívassam magához?
Igenis, doktor úr! Az ifjú határoz.
Rá tábori lelkész jött a kórterembe
És az ifjú dobost rögtön megismerte.
Reszkető kezével az övét megfogta,
Károly! Édes Károly! - ezeket mondotta.
Mind fájlalom, hogy önt itt a kórteremben
Kellett viszont látnom, ilyen rossz helyzetben
Ezek hallatára szemében könny ragyog
Tiszta csengő hangon azt mondja: Jól vagyok.
Az orvos úr nékem ajánlt kloroformot,
Azután pálinka szóbeszédben forgott.
De én mind a kettőt utasítám vissza
Nem kell egyikből sem, az én lelkem tiszta.
Sokáig nem értett az orvos úr engem,
Hogy a nagy műtétet nem bírja a szervem.
Már a csatatéren olyan gyenge voltam,
Mert hogy minden vérből egészen elfogytam.
De én mégis erős vagyok. - mondtam - kérem
Velem van a Jézus, hogyha nincs is vérem.
Ő ad nékem erőt biztosítom rája
Nem hall tőlem jajszót, midőn testem levágja.
Ön nem fog meghalni jó ifjú barátom
Nyájas szelíd hangon szólt a prédikátor.
De ha talán mégis az Úr elszólítja
Mit tegyek meg önért? Károly fiam, mondja!
A vánkosom alatt megtalálja kérem
A kis Bibliámat jó anyám címével.
Legyen olyan szíves hozzá eljuttatni
És hogy én meghaltam, gyengéden tudatni.
Ne feledje ki a búcsúlevelemből
Hogy a jó anyámat szerettem szívemből
Ezen a világon ő volt nekem minden
Szegény édesanyám, áldja meg az Isten.
Van-e még valami szívén kis barátom?
Kérdezgette tovább a jó prédikátor.
Igen, még kellene írni egy levelet
Brooklyn városába, így szól a beteg.
A jó tanítómnak címét megtalálja
Szintén beleírva a kis Bibliába.
És közölje vele, hogy el nem feledtem,
Jóságos tanait, miket tőle nyertem.
Igaz, hogy a sorsom lett hozzá mostoha
De azért imáit nem feledtem soha.
Halálom óráján kérem Megváltómat
Áldja meg a kedves, öreg tanítómat.
Ez lenne hát minden, amit elbeszéltem
Legyen szíves mindezt elintézni kérem.
Hálából a lelkész kezét megcsókolta
Azután rám nézett, s ezeket mondotta:
Mostmár jó doktor úr semmire se várjon,
Én nagy műtétet jajszó nélkül állom.
Megígérem önnek, hogy nyögni sem fogok,
Ha nem is alkalmaz hozzá kloroformot.
Énreám borzasztóam hatottak e szavak
Eddig kemény szívem majd megszakadt.
Hiába készültem el a nagy műtétre
Nem volt bátorságom azt hajtani végre.
Ezért a közeli szobámba vonultam
Könnyes szemmel térdre borultam.
Kértem az Úr Jézust adja meg azt nekem
Hogy teljesíthessem a kötelességem.
Egy perc elmúltával megjött akaratom
Ott feküdt az ifjú a műtőasztalon.
Kezem nem remegett mikor húsát vágtam
Eddig halvány arcát szép pirosnak láttam.
Nagy fájdalom volt ez, de őreá nem hatott
Nyugodtan feküdt akárcsak egy halott.
De mikor a műszert látta elővenni
Amivel a csontját fogom fűrészelni
A vánkosa szélét a szájába fogta
Ó szerelmes Jézus, légy velem! - mondotta.
Ezzel a műtétet kiállta szilárdan
Még csak nem is szisszent, mikor csontját vágtam.
Nem kellett altató, elaludt magától
Mint a kicsiny gyermek jó anyja dalától.
Szóltam a nővérnek, mostmár én is megyek
Értesítsen rögtön, ha ébred a beteg.
Egész éjszakán át szemem be nem zártam,
Folyton az ifjúnak a halálát láttam.
Éjfél után, egykor a fekhelyen elhagytam,
Amit eddig soha megtenni nem szoktam.
Nem bírtam a reggelt semmiképp kivárni
Még egyszer őt élve akartam meglátni.
Alig hogy a kórház irodába léptem,
A segédorvosom állott ott elébem.
Szomorú hírt közlök törzsorvos úr! - szólal,
A halottak száma több lett tizenhattal.
Hogy van Coulson Károly? - a szavába vágtam
Talán ő is köztük van a hullaházban.
Nem uram, ő nincs ott. Sőt mondhatom önnek
Oly édesen alszik, mint egy kicsiny gyermek.
Nem hittem szavának, rögtön arra kértem,
Hogy engem a beteg ágyához kísérjen.
Meggyőződtem róla, szemem majd kinézte
Ezen a lábatlan csonka hős vitézen.
Szenvedésnek nyoma arcán meg nem látszott,
Ajka körül szelíd édes mosoly játszott.
Jóízű alvásban álmodhatott szépet
Talán gyermekkori ezer szép emléket.
Azt a vasárnapi délutánt álmodta,
Mikor az ő szívét az Úr Jézusnak adta.
Ki tudja, hogy merre járt még az ő lelke
Talán édesanyja keblére ölelte.
Hisz már hat hónapja, mikor utoljára
Búcsúcsókot adott fia ajkára.
Sokáig tűnődtem mély alvása felett
Ily nagy fájdalommal aludni lehet?
Ó te csonka vitéz, fájdalmat nem érzesz,
Lelkem megmentője, aludj, álmodj szépet.
Ott az ágya mellett egy székre leültem
És a segédorvost a szobájába küldtem.
Csak az ápolónőt magamnál tartottam
Csodálkoztam nagyon, mit tőle hallottam.
Kilenc óra körül - elbeszélni kezdte -
Keresztyén egyletből jöttek el az este.
Sorra vigasztalták a nagy betegeket,
Énekeltek szívből lelki énekeket.
Rá tábori lelkész, ki őt kísérte
Károly ágya előtt ereszkedett térdre.
És egy szívre ható buzgó imát mondott,
Hogy az ember szíve repedt meg, és sajgott.
Aztán az ifjakkal együtt térdepelve
Ama szép éneket szívből énekelve:
Jézus a lelkemnek megváltója - hangzik,
Károly a nagy beteg hangja is belehallik.
Sehogy sem bírtam azt felfogni, hogy lehet
Hogy bír énekelni ez a szörnyű beteg.
Hisz oly borzasztóak az ő fájdalmai
Mégis közbevegyült ő is énekelni.
Öt nap elteltével a nagy műtét után
Magához hívatott az ifjú, délután.
Doktor úr! - így mondta szemében könnycseppel
Ma már utoljára beszélek én önnel.
Az utolsó órám érzem elérkezett
És a mennyezetre felnézett a beteg.
Nem remélem, hogy még holnap élve lásson
De azért a halált én már készen várom.
Mielőtt meghalok elbúcsúzom öntől,
Köszönetet mondok én teljes szívemből.
Olyan jó volt hozzám, legyen áldott érte
És a Jézus Krisztus áldását rám kérte.
Imádkozott értem, aztán halkan így szólt
Hozzám bánatosan: Doktor úr! Ön zsidó?
Azért nem hisz Benne?
Hogy a Jézus Krisztus Isten Fia lenne?
Az a Jézus Krisztus aki a Golgotán
Rettentő kínokkal halt meg a keresztfán
Aki feltámadott, felszállott a mennybe
Ki minket megváltott. Ön mégsem hisz Benne?
De kérem, maradjon mindaddig mellettem
Míg az utolsó sóhajt kileheltem.
Megfogja ön látni, mint hiszek én Benne
Az utolsó perceg, az üdvözítőmben.
Nem bírtam maradni a nagy beteg mellett
Reszketett a testem így távoznom kellett.
Egy keresztyén ifjú halálától féltem
Ki boldogan hal meg, Jézussal szívében
Én az Úr Jézusban sosem tudtam hinni
Mások imádták, én nem tudtam csak szidni.
Ezért szegény Károly szobáját elhagytam
Féltem a Jézustól, akit megbántottam.
Mikor a szobámnak asztalához ültem.
Egy nap gondolattól szinte elszédültem.
Ó te bűnös ember! Ki a te Istened?
Kit hiszel, ha Jézus Krisztust nem ismered?
Az Úr Jézus Krisztus, aki meghalt érted
Bár el is hagytad, megbocsát Ő néked.
Olyan nagyon szeret, miért félsz hát Tőle?
Talán azt hiszed, hogy elbújhatsz Előle?
Nem bújhatsz Előle, mert Ő mindent lát
Vigyázz, mert elvesztél, ha Ő tégedet elhágy.
De ha bízol Benne, Ő elvezet téged
Fel a mennyországba, hol örök az élet.
Ilyen gondolatok marcangolták szívem
Ez még életemben nem történt meg velem
Én ki Jézus ellen oly sokat vétettem
Eddig Tőle soha, de most nagyon féltem.
Egy ápoló, aki negyedóra múlva
Énutánam jött, és irodámba futva
Arcom kezeimbe temetve rámtalált
Doktor úr! - így mondta, midőn elébem állt.
Arra kéri Károly bocsásson meg néki
Még csak egyszer önnel szeretne beszélni.
Éppen most voltam nála, mondtam rája
És csak nem mehetek már megint hozzája?!
Kérem, azt üzeni, hogy halálát érzi.
De mielőtt meghal, önnel kell beszélni.
Összeszedtem magam, rögtön hozzá mentem,
De már ezt az utat utoljára tettem.
Ez volt a nagy beteg utolsó órája
Ajkán aszott csók volt, halál nyomta rája.
De amikor engemet maga mellett látott
Sovány sápadt arca szép piros szint váltott
Könnybe lábadt szemét énreám szegezte
Szokott csengő hangon e szavakat kezdte:
Doktor úr! Ön zsidó, most megmagyarázom
Zsidó volt a földön a legjobb barátom.
Nem kis gúnnyal nézetem a beteg szemébe
Ki volt ez a zsidó? - hogyha szabad kérdnem.
Jézus Krisztus! - mondá. Barátjának vallja
Názáreti Jézus, zsidó család sarja.
Ehhez a zsidóhoz szeretném vezetni
Akar-e most nekem ígéretet tenni?
Mindent megígérek, jó ifjú barátom,
Nem csak megígértem, de szavamat állom
Öt nappal ezelőtt - emlékszik még rája?
Mikor ön karjaim, lábaim levágta,
Imádkoztam önért, az Úr Jézust kértem
Térítse meg lelkét, igaz útra térjen.
E szavak szívembe mélyen betaláltak
Elszédültem, mint a sebzett kicsiny állat.
Hogy lehet, hisz neki kínokat okoztam.
Úgyszólva, hogy testét összecsonkítottam.
Mégis maga körül elfelejtett mindent
Mikor megígértem, szeretem az Istent.
Ez volt minden, amit kimondani bírtam
Mert a fájdalomtól keservesen sírtam.
Mivel éreztem, hogy közeleg végórája
Könnyeim elfojtva így szóltam hozzája:
Amit ígértem, ígéretem állom
Jézust kérni fogom, legyen a barátom.
Alig hogy ezt mondtam, elaludt örökké
Összecsukott ajkán nem jött ki hang többé.
Meghalt hazájáért Jézussal szívében
Ott van most mellette fent a magas égben
Megtérésem után másfél évre éppen
Az Úr Jézus Krisztus megengedte nékem
Mint idegen voltam Brooklyn városában
Miközben bementem ott az imaházba.
Egy idősebb asszony a gyülekezetben
Élettörténetét beszélte el csendben.
Mondotta, hogy beteg, s talán utoljára
Nem hiszi, még egyszer jön az imaházba.
Örömszívvel elmegy ama szép hazába,
Ahol Károly fia, édesanyját várja.
Nem csak hazájáért Károly fiam harcolt
Hanem Krisztus Urunk hű harcosa is volt.
Gettysburgi csatán fiam megsebesült
És egy zsidó orvos kórházba került.
Ez a zsidó orvos műtét alá fogta
Lábait, karjait tövig megcsonkította.
Ámde azért is az Úr Jézust kérte
Térítse meg lelkét, imádkozott érte.
A nagy műtét után, ötöd napja rája
Meghalt, követelte ezt tőle hazája.
Így beszélt az anya, könny ült két szemében
Zokogva leroskadt ott egy imaszéken.
Én nem bírtam tovább, nagyon fájt a szívem
Nekem is könnyekkel tellett még mindkét szemem.
Felkeltem, feléje nyújtám két kezemet
Kedves jó testvérnő, hallgasson engemet.
Fiának imáját Isten meghallgatta
Utolsó óhaját néki odaadta.
Ama zsidó orvos én vagyok az kérem
Kiért az ön fia imádkozott értem.
Mostmár az Úr Jézus Üdvözítőm nékem.
Ezért Károly fia neve áldott légyen.
Azután mindnyájan térdre ereszkedtünk,
Buzgó szívvel egy szép éneket elzengtünk.
Gyülekezet után, másnapnak estéjén
Károly édesanyját családomhoz vevém.
Azóta már sok év elszállott felettem
Én, mint kemény zsidó, jó keresztyén lettem
Mint egy fátyolon át, nézek messze távol
Volt egyszer egy dobos, Coulson Károly.