![]() |
Tudjuk pedig, hogy azoknak, |
| AKIK ISTENT SZERETIK, | |
| minden javukra van. Róma 8:28 |
A perzsák számára elképzelhetetlen volt, hogy a társadalomnak ne volna királya, aki fenntartja a dolgok rendjét… A király, amikor trónra került, új nevet vett fel rendszerint a következő három egyikét: Dariosz („aki szilárdan tartja a jót”), Xerxes („hős az uralkodók között”) vagy Artaxersész („aki igazságosan uralkodik”). Életében a királyokat nem tisztelték istenként, a király mégis különbözött a közönséges halandóktól, az istennel való feltételezett közvetlen kapcsolata révén, és joga volt hozzá, hogy udvarától feltétlen követeljen meg. Személyét szentnek tekintették. Úgy hitték , az isten álmok formájában közli vele utasításait; azt beszélték, Xerxész is kapott parancsot, hogy kezdje meg a Görögország megszállását. (A múlt születése sorozatból: P. R. S. Moorey: Bibliai tájak, Helikon kiadó 1975; 138.old.)
A királyi udvarnak nem volt állandó tartózkodási helye. A királynak királyságban mindenfelé voltak palotái és birtokai, a királyi családnak úgyszintén. A főigazgatási központ Babilonban és Szúzában volt, bár Ekbatana, a korábbi méd főváros is kedvelt nyaralóhely, szintén különleges helyzetet élvezett. (A múlt születése sorozatból: P. R. S. Moorey: Bibliai tájak, Helikon kiadó 1975; 138.old.)
A Kürosz által (i.e. 558-529) alapította perzsa birodalom szinte létrejöttének pillanatától kezdve a terjeszkedés útjára lépett. Kürosz a médek alávetése után a kisázsiai lád birodalmat döntötte meg, s ezzel uralmát a Földközi-tenger partjáig terjesztette.
A nagy szervező király, Dáriosz (Dáriusz) idején (i.e. 521-486) a perzsa birodalom Egyiptomnak i.e. 525-ben bekövetkezett meghódítása óta – a Földközi-tenger és a Fekete-tenger partjától az Indus folyóig, a Kaukázus hegyláncolattól a Nílusig, Elephantiné szigetig terjedt. (Világtörténet képekben. Gondolat Budapest 1972 -129.old)
|
Kürosz |
550-530 |
|
Kambüszész |
530-522 |
|
Dareiosz I. |
522-486 |
|
Xerxes |
486-465 |
|
Artaxerxes I. |
465-424 |
|
Xerxes II. |
423 |
|
Dareiosz II. |
423-404 |
|
Artaxerxes II. (Mnémon) |
404-358 |
|
Artaxerxes III. (Okhosz) |
358-338 |
|
Xerxes II. (Kodomennosz) |
336-331 |