Magvető Tudjuk pedig, hogy azoknak,
AKIK ISTENT SZERETIK,
minden javukra van. Róma 8:28

 


Történelem, régészet...

 

Hammurápi törvénykönyve és Mózes törvényei

 

Hammurápi a történelem első nagy törvényhozója. Noha 150 évvel korábban Lipit-Istár, Iszin királya, és 200 évvel őelőtte Dungi, Ur királya már alkottak törvénykönyveket, ezek azonban csak az ósumér jogi alapelveket tartalmaz­ták. E törvények magját a sumérok hozták magukkal, akik nem sokkal az özönvíz után vándoroltak be Mezopotámiába. Vajon a törvények Nóéra ve­zethetők vissza, aki Istentől kapta őket? Hiszen az 1Mózes 9:1-7 versekben olvashatjuk a legelső törvényt, amelyet Isten Nóénak adott: "Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert lsten a maga képmására alkotta az embert." A sumér történelem folyamán azután sok emberi kegyetlenség is bekerült a törvények közé. Például ha egy orvos hályogműtétet hajtott végre, és az nem sikerült, akkor kiszúrták az orvos egyik szemét. Ha egy vendéglő­ben a férfiak lázító beszédeket tartottak, és a vendéglősné nem jelentette fel őket, akkor halálra ítélték. A törvényszegőkre az istenek változatos átkait hívták. Ennek ellenére Hammurápi törvénykönyve nagy alkotás volt, amely­nek majd 300 paragrafusa még Babilon bukása után is sokáig érvényben volt. A jogtalanságot nem az egyén, hanem az állam bosszulta meg. Ezen az ala­pon az országban a nyugalom és rend uralkodott.

Tagadhatatlan a mózesi törvényekkel való hasonlóság. Ebből arra követ­keztettek, hogy a zsidók Hammurápi törvényeit másolták le. A Biblia azon­ban egyértelműen állítja, hogy Mózes a törvényeket Istentől kapta kinyilat­koztatás útján. Az viszont nagyon is elképzelhető, hogy Mózes, a tanult férfiú, ismerte Hammurápi törvénykönyvét, az akkori világirodalom alkotá­sát, és azt Isten törvényeinek fényében vizsgálta. Ábrahámot is a törvények szellemében nevelték, és ő követte is azokat. Ezt világosan mutatja az a mód, ahogy ágyasával, Hágárral bánt. A sumér mondák és törvények rokonságban állnak a Pentateuchus (Mózes öt könyve) történeteivel és törvényeivel, de meg sem közelítik annak prófétai és erkölcsi nagyságát. A Biblia szerzői nem meríthettek a sumér forrásból. Mózesnek és Nóénak ugyanaz az Isten nyilat­koztatta ki magát. Nóé forrása, amelyet a pogányok az idők során gyakran beszennyeztek, a Sínai-hegyen ismét tisztán és frissen tört elő. Ott Mózes bőven meríthetett, és továbbadhatta Izráel népének.

Hammurápi még egy fontos szerepet játszott az ősatyák történetében.

Ezért szeretnénk még egyszer foglalkozni vele. Amint azt már említettük, az arábiai sémita nomádok korábban meghódították Babilont és vidékét. Kálde­usoknak, vagyis hódítóknak nevezték magukat, de elismerték és megpróbál­ták magukévá tenni az alávetett sumérok sokkal fejlettebb kultúráját. Unokájuk, Hammurápi is azért kutatott a sumér törvények után, hogy ismét beve­zesse őket. Fekete dioritból egy 2,30 méter magas sztélét faragtatott, és ék­írással belevésetett 282 törvényt. A sztélé felső részén egy 60 centiméter magas dombormű volt látható, amely az űlő napistent ábrázolta. Előtte áll Hammurápi, aki átveszi tőle a törvényeket. A valóságban azonban ezek nem isteni eredetűek, mint azok, amelyeket Mózes vett át a Sínai-hegyen. Csupán egy polgári törvénykönyvet alkotnak. Ezeket a törvényeket akkoriban nem­csak Sumérban ismerték el, hanem a Közel-Kelet összes országában, még Hammurápi halála, sőt a sumér nép eltűnése után is.

Az elámiak egyik hadjáratuk során elrabolták a babiloni sztélét, és Szúzába, az elámi fővárosba hurcolták. A sztélé fennmaradt azután is, hogy Szúza romhalmazzá változott. 1901-ben találták meg francia régészek, akik Párizsba szállították. Ma is ott áll a Louvre-ban.

Hammurápi sztéléje többek között tartalmazott egy sor családi törvényt, amelyekkel Ábrahámnak is meg kellett ismerkednie.

Izsák születésének hosszú előtörténete volt, amely az egyik leghosszabb hitpróbát jelentette Ábrahám életében. Isten neki és utódainak ígérte Kánaán földjét, és sok más igen nagy dolgot. Ábrahám és Sára azonban évről évre hiába várta a fiút és örököst, az csak nem akart megérkezni. Barátaik már a fejüket kezdték csóválni. Ábrahám miért nem tette azt, ami általános szokás volt? Vajon Sára miért nem küldte be Ábrahámhoz a szolgáló lányát? Hammurápi törvényei részletesen szabályozták ezt a szokást, és ezeket a törvé­nyeket nemcsak Sumérban, hanem sokfelé alkalmazták.

 

A 144-145. § szerint egy gyermektelen asszonynak joga volt ágyasként a férjének adnia szolgálólányát, a férjnek pedig joga volt ezt elvárnia. A leány szolgáló maradt, de fiai az úrnő háztartásába tartoztak. Születésüknél fogva egyenrangúak és öröklésre jogosultak voltak. - Egyesek úgy vélték, hogy Ábrahámnak is ezt kellene tennie, de ő Istenének utasítására várt. Sokáig várt, mindhiába. Végül, amikor már tíz éve éltek Kánaánban, feladta, mivel Sára rábeszélte, hogy vegye magához Hágár nevű egyiptomi szolgálólányát - Az eredmény hamar megmutatkozott, de vele együtt egy nehézség is felme­rült. A laza erkölcsű egyiptomi Hágár megvetette gyermektelen úrnőjét Hammurápi azonban erre az eshetőségre is gondolt.

A 146. § ezt mondja: "Ha egy asszony beküldi a férjéhez szolgálólányát. és az gyermeket szül, de a szolgálólány egyenrangúnak tekinti magát úrnőjé­vel..., akkor az úrnőnek nem szabad őt pénzért eladnia, hanem bélyeget kell ráütnie, és a szolgálói közé kell számítania". Ábrahám is ezt tanácsolta a fel­háborodott Sárának, a büszke Hágár azonban elmenekült. A pusztában buj­dosott, amíg az Úr angyala, aki megjelent előtte, meg nem parancsolta neki hogy térjen vissza úrnőjéhez. Ezután megszületett Izmael, aki azonban vad emberré vált, és sohasem járt volna apja útján a hitben. Ábrahám ennek el­lenére elismerte őt, és így imádkozott: "Bárcsak Izmael életét oltalmaznád!"

Amikor Izmael 13 éves volt, Isten megígérte Ábrahámnak, hogy Sára fiút szül neki. Hamarosan meg is született Izsák.

170. §: "Ha egy asszony fiúkat szül a férjének, és az asszony szolgálólánya is szül neki fiúkat, akiket apjuk "fiaimnak" nevez, akkor ezek is a feleség fiainak számítanak. Miután az apa meghalt, az asszony és a szolgálólány fiai egyenlőképpen osztozzanak az apa vagyonán."

Izmael haraggal tekintett fiatalabb vetélytársára, ami gúnyolódásban nyil­vánult meg. Ez körülbelül öt évig ment így, amíg Izsákot el nem választották. Ekkor Sára így szólt Ábrahámhoz: "Kergesd el ezt a szolgálót a fiával együtt, mert nem örökölhet ennek a szolgálónak a fia az én fiammal, Izsákkal". Ez a beszéd Ábrahámnak igen rosszul esett, fia, Izmael miatt. Egy ilyen tett hal­latlan lett volna az emberek szemében, hiszen minden szokásnak ellentmon­dott volna. De Isten megerősítette Sára szavait, és ezt mondta: "Ne essék neked rosszul ennek a fiúnak és szolgálódnak a dolga. Bármit mond neked Sára, hallgass a szavára, mert Izsákot fogják a te utódodnak nevezni!"

Ábrahám engedelmeskedett, és ezzel megszegte az emberi törvényt egy egészen új, isteni törvény kedvéért. Az Ígéret Földjét csak Izsák, az ígéret fia örökölhette. Isten Izmaelről is gondoskodott, akiből később éppolyan nagy sejk lett, mint Izsákból.

Gyakran találkoztunk Ábrahám híres kortársával, Hammurápival, Babilon királyával, a törvényalkotóval. Ábrahám, a hit embere azonban nagyobb volt nála. Isten kivezette őt Hammurápi birodalmából. A király és szövetségesei rablóhadjárata után Isten segítségével győzelmet aratott fölöttük, és meg­mentette Lótot. Istentől mennyei eredetű törvényeket kapott, amelyek fölötte állnak Hammurápi családi törvényeinek. Izsák feláldozása szükségtelen volt:

"Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra!" Ezzel Isten egyszersmind visszautasította az összes sumér gyermekáldozatot. De ennél többről volt szó. Isten látta, hogy Ábrahám engedelmeskedett, és

"nem tagadta meg tőle fiát, az ő egyetlenét". Ez a történet egy későbbi fontos esemény megjövendölése: Isten, az Atya" tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?! "

(Róm 8,32) .

 

(Forrás: Hedwig Falk: A Genezis idején, Evangéliumi kiadó 125-127. old)


Vissza a főoldalra