|
Tudjuk pedig, hogy azoknak, |
| AKIK ISTENT SZERETIK, | |
| minden javukra van. Róma 8:28 |
Németből...
73. ZSOLTÁR
Tudom, Isten jó Izraelhez, mindenkihez, aki teljes szívvel engedelmeskedik Neki.
De mégis majd megzavarodtam, hajszál híján elestem
Féltékeny voltam az emberekre, akik nem keresték Isten akaratát, mert azt láttam, hogy jól megy nekik
Halálukig nem ismerik a betegséget, egészségesek és jóllakottak.
Gond nélküli életet élnek, és nem kínlódnak, mint más emberek
Kevélységük dísz a kirakatban, erőszakuk, mint egy értékes ruha - ezeket hordják
Luxuséletük bűnhöz vezet, szívük dagadozik bűnös tervek láttán.
Beszédük tele van megvetéssel és átkozódásokkal, nagyzoló szavaikkal megfélemlítik az embereket.
Szájukat felemelik és átkozzák az eget, gonosz nyelvük nem kímélnek senkit ezen a földön.
Még Isten népét sem, leselkednek mohón fecsegésük után.
Isten észre sem vesz – mondják - Mit tudja Ő odafent, mi történik idelent?
Ilyenek mindazok, akik Istent megvetik, hatalmat és dicsőséget halmoznak fel, és mindig minden sikerül nekik.
Teljesen hiábavaló (felesleges) Uram, hogy tisztán tartsam lelkiismeretemet, és újra és újra bizonyítsam ártatlanságomat.
Ennek ellenére naponta csak kínlódom, és mindig szerencsétlenség követ engem.
De ha úgy akarnék beszélni, mint ők, jelét adnám annak, hogy kihez tartozom.
Azon fáradozom, hogy mindent megértsek, de ez lehetetlennek tűnik számomra.
De aztán bementem a szentélybe, ott felismertem, hogy mi lesz az ő kimenetelük.
Csúszós talajra állítottad őket, elkápráztattad őket, így elesnek.
Nagy hirtelenséggel rémes végük lesz.
Uram, ha Te felkelsz, eltűnnek ők, mint a felnőtteknél az álom képe.
Amikor elkeseredtem és belsőm megszakadt,
Eszemet is elvesztettem, mint egy marha/jószág álltam előtted.
Én Istenem, nem menekülhetek el előled! Te fogod a kezemet és megtartasz engem.
Te vezetsz engem a Te terved szerint és a végén dicsőségbe viszel.
Ki tudna nekem segíteni, ha nem Te? Mit kell még ezen kívül kívánnom ezen a földön? De Te velem vagy.
Ha a testemet és életemet vesztem is el, Te, Uram, megtartasz engem, és mindig velem vagy.
Aki Tőled eltávolodik, tönkre megy, aki hűtlen lesz, megsemmisíted.
De én bizalmamat Beléd vetem, Uram. Közel lenni Hozzád, az az én boldogulásom.
(Német fordítás szerint)
A 73. zsoltárban Aszáf mérleget készít életéről, amely így hangzik: “Bizony jó az Isten!” De a visszatekintés pillanata azt mutatja, hogy a belső nehéz konfliktusokat nem lehet megspórolni, sőt ezek kétségbe sodorták, ezért felteszi a kérdést: Nem hiábavaló-e minden, amit eddig az életemben tettem? Hiábavaló a hitem, hiábavaló a hűségem, hiábavaló minden erőbedobásom Istenért? “Teljesen hiábavaló (felesleges)...?” (13. vers) Aszáf Hemán mellett a templomi kórust vezette. Őszintén fűzi hozzá: “majd megzavarodtam, hajszál híján elestem.” Aszáf zsoltára közös a mi életünkkel. Itt egy mélyen megszomorodott ember beszél, akinek a szavaival együtt érzünk, együtt ismételjük el, ugyanúgy imádkozunk, mert senki sincs olyan, akinek nem lennének krízisei, kétségei, tévedései és veszélyhelyzetei. (Olv. Zsolt. 94:17-19, 2.Kor. 12:7-10) Sok tapasztalatot ad tovább Aszáf a 73. zsoltárban.
Első tapasztalat: Hiábavaló? Felesleges?
Aszáf körbenézett, és azt látta, hogy másoknak jól megy, egészségesek, gazdagok, sikeresek, habár Istent nem kérdezik meg. Magabiztosan járnak, mintha a világ sikere az oldalukon állna. Nem ismerős-e ez, amikor a rokonokat, munkatársakat, ismerősöket látjuk, ugyanezt a tapasztalatot fedezzük fel? Nem keresik Istent, és mégis feltűnően szép az életük. Az utolsók mindig mi vagyunk, mi, akik Jézussal járunk. Sok baj, vesződség származik ebből az összehasonlításból. Könnyen önsajnálkozásba, csüggedésbe süllyedünk vagy irigykedünk: Milyen jó dolguk van másoknak! Így tűnik ez – Mielőtt Aszáf az életéről tudósit, ezt hangsúlyozza: “Bizony, jó Izraelhez az Isten!” – Isten jó hozzám – Isten jó hozzád. Utunk nehézségeiben és kilátástalanságunkban is jó Isten hozzánk. (Olv. Zsolt. 25:8-10, 31:20 33:5,12 86:5,13,15)
“Mert irigykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.” Öndicsőítés, istentelenség, siker – ez a három dolog, amely bennünket, keresztényeket is cselekvésre ösztönöz. Kurt Heimbucher ezt hangsúlyozta: “A veszély nagy, hogy összemérjük és elmérjük magunkat azokkal az emberekkel szemben, akikkel körül vagyunk véve” Azt gondoljuk, hogy a másiknak sokkal jobban mennek a dolgaik, egészségesebbek, és anyagilag is jobban állnak, mint mi. Másoknak több sikerük van, több ajándékuk van, és több a szerencséjük. Ez bosszant bennünket és zúgolódunk, talán vitatkozunk is Istennel, aki szerintünk az áldásait nem igazán jól osztotta szét. Milyen gyorsan irigykedünk szívünkben és gondolatainkban, békétlenek és hálátlan gondolatok töltenek el! Nem is olyan könnyű, ha valaki 60 évesen beteg, és többé nem járhat, és egy vele egyidős ragyogó egészségnek örvend, vagy egy ötvenéves még dolgozhat, és a másik már nem. (Olv. 2.Kor. 12:20 Gal.5:20.26 1.Pét. 2:1 Jak. 3:14-17) Életünk Isten kezében van. Tudjuk, hogy Ő vezeti életünket. “A ti Atyátok pedig tudja, mire van szükségetek” ezt mondja nekünk Jézus. A hálaadás elsősorban nem arra tekint, ami hiányzik és amit talán fájdalmasan nélkülözünk. Istenre néz, az Atyára, aki megajándékozott bennünket. A hálás szív megérti, hogy Ő nem minden gyermekét ugyanolyan úton vezeti. Talán szeretnénk, ha ugyanolyan bánásmódban részesítene bennünket is. De Ő mindnyájunkkal külön foglalkozik! “Az Úrnak fenyítését, fiam, ne utáld meg, se meg ne und az Ő dorgálását. Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, és mint az atya az ő fiát, akit kedvel.” (Olv. Jób 5:17-19 Zsolt. 13:2-6 Péld. 3:11-12)
Ami Aszáfot különösen foglalkoztatta, ez volt: “Isten észre sem vesz - mondják - Mit tudja Ő odafent, mi történik idelent?” Aszáf nem kételkedett abban, hogy Isten létezik, és hogy Ő mindenütt jelen van. Mert csak a bolond mondja a szívében, hogy nincs Isten (Zsolt. 14:1). Őt valami más nyomasztotta. Kétséges volt számára, hogy Isten azokat, akik szívvel hisznek és engedelmeskednek neki, vajon érdekli-e vagy közömbös számára az ő életük. Látta, hogy a hívők nehéz völgyeken mennek keresztül, mialatt megszámlálhatatlan ember van, akiknek jól megy a sorsuk, habár ők nem jók. Ki csodálkozik azon, hogy a szívében felvetődik a kérdés: Megéri-e ez, ha az utamat Istennel járom? Mi hasznom van belőle, ha Istenre és Igéjére hagyatkozom? Ha a lelkiismeretem Isten törvényével van összekötve? Egyet tud: utána kell néznie! Ezért röviden és tömören a mérleg így hangzik: hiábavaló! “Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet.” (Olv. Jób 31:4-6 Mal. 3:14.16.17.) Aszáf nincs egyedül, amikor így kiált fel: hiába. Sokan felteszik magukban a kérdést: Van-e értelme, hogy azon fáradozom, hogy becsületes legyek? Az általános hazugságokkal nem vállalok közösséget, az Isten és a lelkiismeretem hangjára hallgatok, és ezért hátrányt szenvedek? Hiábavaló? Aszáf teljesen kétségbe esett: “Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel.” Egy láthatatlan hatalomtól ezt mondta: ”De ha úgy akarnék beszélni, mint ők, jelét adnám annak hogy kihez tartozom.” A kísértésekben segíthet, ha szemünk előtt látjuk azokat a férfiakat és nőket, akik egész életük ideje alatt kitartottak Isten vezetésében. “Kövessétek az ő hitüket!” “Senki sem hisz hiába az Istenben!” (Olv. Zsid. 6:11-12 11:1-2.32-40 12:1-3)
Aszáfot megkísértésének tetőfokán ilyen gondolatok foglalkoztatják: “Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Íme, a te fiaid nemzedékét árulom el.” Aszáf nemcsak magáért cselekszik és áll ki, ő Isten fiai nemzedékéhez tartozik. A testvérek miatt, a Jézus gyülekezete miatt nem mondhatok semmi olyat, ami Istent meggyalázza, amiből hitetlenség származik, ami az ellenségnek ad igazat. Nemcsak magamért gondolkozom, beszélek és cselekszek, gyermekeihez tartozom. Őket nem árulhatom el! Semmi sem hiúsulhat meg, ami Istenre vár. (Olv. Péld. 10:19 Mal. 2:7-9 Jak. 1:19-20.26) – Az Ő vezetésének rejtélye megterhelte Aszáfot és kapcsolatát Istennel, de a legjobb döntést hozta, amit ilyen helyzetben tehetett: Bement a Szentek Szentjébe, és kiöntötte szívét Isten előtt. Elmondta neki mindazt, amit nem tudott felfogni, ami az értelme szerint érthetetlen volt, ahol számára ellentmondások voltak. (Olv. Jer. 29:11 Zsolt. 145:17-19) A Szentek Szentjében Isten megváltoztatta a perspektíváját. Aszáf isteni bepillantást nyer. Látta a véget, látta a célt. Ekkor ismerte el: A gonoszok vége rémes. “Aki tőled eltávolodnak... egyre lejjebb süllyednek, és a végük rémes lesz.” A Szentek Szentjében ismerte fel Aszáf: Fel kell tenni a kérdést még az életünkben – mi marad a végén?” (Olv. Zsolt. 90:12 Luk.12:15.19-21 Ézs. 55:8-9) Paul Gerhard, akinek az élete szenvedéssekkel volt tele, így fejezte ki énekben tapasztalatait:
Miért kell bánkódnom?
Nincs-e Krisztusom, aki törődne velem?
Aki a mennybe ragad,
Amit az Isten Fia hitben már elintézett?
Mi jó van az életben?
Homokkal teli kéz, a lélek gondjai
Ott, ott vannak a nemes ajándékok
Ahol pásztorom Krisztus vég nélkül felüdít.
“Mígnem bemenék az Isten szent helyébe!” A Szentek Szentjébe menni Isten iskolájába járást is jelent. Engedni Istent, hogy munkálkodjon, teremtői és alkotói hatalmát újra kifejtse. Ő a fazekas, én az agyag. Isten olyan helyzetben van, hogy ebből az adag agyagból csodálatosat alkot. És amit ebből csinál, az én vagyok, és te vagy. Ha Isten rajtad dolgozik, akkor új vágányra tesz, az öröm vágányára. (Olv. Zsolt. 27:4-8 84:5-13) A Szentek Szentjében Isten új perspektívát ad. Onnan megfigyelhetjük az embereket, akik Isten nélkül szegények, és lehet, hogy ezért gyötrődnek. Ott megtanulunk Jézus szeretetével látni. Ha tudatos lesz bennünk rémes végük, akkor többé nem leszünk rájuk irigyek. A Szentek Szentjében kapta Aszáf ezt az új látásmódot, ami a helyzet végét is látja. Megtanulja, hogy a cél felől közelítsen a kérdéshez. A céltudatos élet a hit ajándéka. (Olv. Ézs. 37:1-7.14) Marie Schmalenbachtól van egy énekünk, amely egy nehéz szenvedések idején keletkezett: “Köszönts be, édes örökkévaló fény! Világíts szegény életünkbe, adj lábunknak erőt, lelkünknek örömet. Örökkévalóság, köszönts be teljesen időnkbe, hogy a kicsi kicsinek, a nagy nagynak tűnjön.” Tehetséges férje volt, aki a ravensbergi ébredési mozgalomban Volkening pásztor (1796-1877) mellett állt, de élete végén Béthelben évekig elborult elmével élt. Ez egy elképzelhetetlen nehézség, amikor a test még ott van, de a szellem nem talál hidat a környezetében levő embereknél. Mit kellett Marie Schmalenbachnak elszenvednie! Mindezek ellenére belekapaszkodott abba, hogy az örökkévalóság fénye ebben az időben is világít. Mivel van egy célom, van jövőm, ezért van jelenem, amely felett ez áll: “Segítek neked, megerősítlek!” Veletek vagyok – veled vagyok minden napon. (Olv. Zsid. 13:5b.6 Zsolt.27:1-2 Ézs. 41:10.13.14)
A második tapasztalat: Mégis!
“Isten mégis Izrael vigasztalója!” Egy másik fordítás szerint: “Isten mégis jó” – Isten csak jó – kizárólag jó! Habár az első látásra másképpen néz ki, akinek nehéz sorsa van, másoknak sok nyílt kérdésük van. Isten néha elképzelhetetlen dolgokat kíván: Olyan helyzeteket, terheket, amelyről azt gondoljuk nem tudjuk elviselni. “Isten mégis jó”, mégis jóságos, tette mégis gyógyító és igazságos. Mózes az ő bizony nem könnyű élete végén ezt mondta: “Magasztaljátok Istenünket! Kőszikla! Cselekedete tökéletes, mert minden Ő útja igazság!” Dávid: “Az Istennek útja tökéletes!” “Oh, Istenem, a te utad szent” (5Móz. 32:3-4 Zsolt. 18:31 2Móz. 33:13-14 Zsolt. 33,18-24) Aszáfnak időbe telt, míg ezt a “mégis” szót ki tudta mondani, míg mérleget vont: Isten gyermekeinek jó dolguk van. Isten jó hozzájuk! Luther Márton így ír: Ha még szenvednem is kell, amit én gyötrődésnek látok, de bízom benne, hogy Isten hozzám jobb, mint hozzájuk. Egyenlőtlenség és méltánytalanság keményen sodorhat bennünket, haragra ingerel... nem látja azt, hogy Isten az igazat a szerencsétlenségben és a bajban megsegíti. – Egy keresztény szív sokat tesz és sokat szenved, de nem aggodalmaskodik..., mert így gondolkozik: Az én Istenem mindig többet tehet, mint amit a világ. Ha a jóságát el is vesszük tőle, de magát Istent nem vehetjük el. Ezért egy keresztény király, úr minden felett – szellemileg. Nem egy nagy, szánalmas siránkozás az, hogy félünk és irtózunk attól, amit a Szentírás gyakran mond, hogy a mi menedékünk állandó és örökkévaló? (Olv. Zsolt. 146:5-6 90:1-2 71:5-8)
Nem csodálkozunk-e azon, hogy Aszáf a panaszkodás sok-sok verse után mondja ki a “mégis”-t, habár életében nem sikerültek a dolgok, és az istentelen eleinte győz? Isten őt háromszor is megajándékozta különleges ajándékaival. “Te fogod az én jobb kezemet! Tanácsoddal igazgatsz engem! Azután dicsőségedbe fogadsz be engem!” Az első ajándék: Ő a Támasz! Aszáf nem mondja magabiztosan, megállok előtted. Nem, hanem elismeri: Uram mégis azt mondom, mivel te fogod a kezemet. Isten a támaszom! Felfogta és nem engedi el, ahogyan az Úr Jézus az Újszövetségben megígéri: “Senki sem ragadhat ki az én kezemből” Ő ragad meg bennünket, és nem mi Őt ( Olv. Zsolt. 63:8-9 2Thess. 3:5) Talán megbotlottunk a veszélyben és el is estünk, mert utunk teljesen sötét volt? Az Úr erősen tart bennünket! Ahogyan egy apa a gyermekét kézen fogja, és nem engedi el a kezét, ugyanígy fogja Ő a kezünket. Még ha a föld megremeg is, és a mélybe is akarna vinni, mondjuk hittel: Igen, Te tartasz meg! (Olv. 1Kir.18:37-38 2Krón. 20:6 Zsolt. 44:1-9 Ézs. 25:1.4) Az, hogy Isten igazságos, védelem és biztonság. Tudjuk-e egyáltalán, hányszor tartott Ő meg? Adjunk hálát hűségéért, amely minden reggel új. Isten kinyújtott karja megragadja az egész életünket ott is, ahol mi nem vesszük észre. Az Úr az én pásztorom. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól (szerencsétlenségtől), mert te velem vagy. (Olv. Zsolt. 23:1-6 86.7-13 140:7-8.139)
Ragadd meg a kezét, amelyet kinyújt, bízzál Isten vezetésében.
Hullámokkal van tele az utad, de az Úr így szól: tudom!
Tapasztald meg Isten szeretetét, tapasztald meg Isten hatalmát,
ha a bizalmad megmarad, úgy biztonságban vagy éjjel és nappal!
Diakonissenmutterhaus Aidlingen
A második ajándék: Vezetése! Aszáf csodálkozva ismeri fel: “Tanácsoddal igazgatsz engem.” Mindnyájunknak van szükségünk egy vezetőre, mert a nap eseményei ismeretlenek előttünk. Senki sem tudja, mi lesz vele az elkövetkezendő öt percben. Minden másképp történhet. Milyen vigasztaló az, mikor ezt mondhatjuk: “Tanácsoddal igazgatsz engem” – minden döntésünkben, ami előttünk áll, legyen az családi vagy szakmai jellegű, későbbi változások, amelyek előttünk vannak. Egy fiatalember talán azelőtt áll, milyen foglalkozást tanuljon, egy idős bevonuljon-e egy öregotthonba? Minden helyzetben kérhetjük: Uram, vezess a te tanácsod szerint! Vezess a feladataimban és minden cselekedeteimben. Isten ígérete ez: “Szemeimmel tanácsollak és megmutatom azt az utat, amelyen járnod kell” (Olv. Péld. 3:5-6) A világhírű énekben “Fogd a kezem” Julie Hausmann bizodalmát Istenhez így fejezi ki: Egyedül nem megyek, egy lépést sem. Ahova te mész, és ahol vagy, ott leszek én. Ezekkel a szavakkal, ahogyan csak egy gyermek beszélhet, világosan fejti ki: Vezess engem, nem akarom a saját utamat keresni. Kész vagyok azt az utat, amely nekem kedves elhagyni: “Ne az én akaratom, hanem a Tied legyen meg!” A fő dolog: Te vezess – akár a sötétségbe, akár a fénybe! Gyakran csak utólag ismerjük fel, hogy Isten csodálatos tanácsával vezetett. Vannak utak, amelyek rejtve maradnak. A csalódottságok és be nem teljesedett kívánságok fájnak. Elhisszük-e, hogy Isten egy jobbat adott, mint a mi be nem teljesedett kívánságaink? “Az igazság utcáján vezetsz” “Egymaga vezette őt az Úr, idegen Isten nem volt vele” “Ismerjétek el, hogy az Úr az övéit csodálatosan vezeti” (Zsolt. 4:4 23:4 olv. 5Móz.32:11-12 Ézs.49:10-11 30:21)
A harmadik ajándék: Elfogadás. Aszáf hálásan tekint a jövőbe: “Azután dicsőségedbe fogadsz be engem”. Mindnyájan ezt kívánjuk – egy szép véget, hitünk céljába való boldog megérkezését. Ha néha ferdén látjuk a dolgokat azért, mert életünket Jézus Igéje és akarata szerint rendeztük be – talán még az otthonunkban is – nem akarjuk, hogy ez megtévesszen bennünket. Ez elmúlik. De a végén zavartalan dicsőséges közösségünk lesz az Úrral. Nála minden rejtély megoldódik, a sok kérdés, amely most még kínoz bennünket, választ kap, mert Jézus mondja: “Többé már nem kérdeztek”. Dicsőség a múlandóság helyett! Nem csodálatos reménység ez? A célja Istennek velünk a dicsőség. Ezért megéri a “mégis-beszéd”. Az örökkévalóság fényében e világ fájdalmait el tudjuk viselni. “Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó örök dicsőséget szerez nekünk, akik nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra. Mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” ”Meg vagyok győződve, hogy e világ szenvedése nem hasonlítható ahhoz a dicsőséghez képest, amely majd kinyílváníttatik.” (Olv. 2Kor 4:17-18, 5:1-9, Kol 1:5, Zsid. 10:35-39, 11:13-19) Isten útjai sokszor felfoghatatlanok nekünk, embereknek. De a páratlan, mással összehasonlíthatatlan Isten mindig személyesen avatkozik be életünkbe. Lehet, hogy mi abban a pillanatban hatalmát nem érezzük, ennek ellenére Ő, az aki az időt meghatározza. Ezért bizalommal elfogadjuk Isten útját, és az ének szavaival egyetértünk: “Habár egyáltalán nem érzem hatalmadat, mégis a célhoz vezetsz, még éjnek idején is.” Csak az vált meg, szabadít meg, és az vezet a dicsőségbe, amit az Úr tesz.” (Olv. Fil.3:20-21)
A harmadik megtapasztalás: Csak Te!
Új hang jelenik meg Aszáf énekében: “Mit kell még ezen kívül kívánnom ezen a földön? De Te velem vagy. Ha a testemet és életemet is elvesztem, Te, Uram, megtartasz engem és mindig velem vagy”. (másik fordítás szerint: “Ha Te velem vagy, akkor nem kérdezősködök a menny és a föld iránt. Ha testem, lelkem is epekedne, de Te velem vagy Istenem, mindenkor Te vagy az én vigaszom és örökségem.”) Micsoda vallomás! Nem túlkapás-e Aszáf szava? Nem ezelőtt tárta fel bensejét, hogy másnak jól megy a dolga, tulajdonát, befolyását irigyelte? Összehasonlítást tett, a keserűségét pedig táplálta. Most pedig alapjaiban változott meg. Már semmilyen körülmények között sem vágyik az istentelen örökségére. Számára már csak egy valaki van (“Te vagy”), aki után vágyódik. “Uram, ha Te velem vagy!” Nagyon egyoldalú, gondolhatnánk. De ő tovább megy. Szent kizárólagosság van ebben! Aszáf a világi csillogástól távol akar lenni és közel az értékálló aranyhoz. “Vesd a porba a nemes ércet, és a patakok kavicsába az ofiri aranyat: És akkor a Mindenható lesz a te nemes érced és a te ragyogó ezüstöd. Bizony, akkor a Mindenhatóban gyönyörködöl, és a te arcodat Istenhez emeled”. Jób 22:24-26
Ahogyan Jób Isten értékét megérintette, így tette ezt Dávid is: “Én Uram vagy Te, feletted való jóm nincsen”. ”Az Úr az én osztályos részem”. Csak Te! – nem a vagyon, karrier, béke, öröm vagy új élmény. Mert mindez üresen hagyja a szívünket. De Istennek ezzel az új szemléletével Aszáf vágya lecsillapodik, kísértése legyőzetik. “Mit kívánjak még ezen a földön? De Te velem vagy!” (Olv. Zsolt. 16:2.5-11 18:1-2 42:2-3 84:2-5)
“Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!” Micsoda kijelenés! Friedrich Hiller, a zeneköltő írta ezt nehéz időben. “Te vagy mindenem, akit szeretek, Te vagy mindenem, amit gyakorlok… Te vagy az Úr, csak egyedül Te!” Luther Márton szava még ma is szívünkhöz szól: “Habár sok isten létezik, birodalom, pápaság, császárság, de ez csak egy szelet a kenyérből, egy tele kanál, de ki tudja, hogy van egy kegyelmes Isten – mi hiányozna még? A Szentek Szentjében a megtapasztalja Aszáf Isten helyreállító és az új látásmód csodáját. Ezért tud ilyeneket mondani: “Ha elfogyatkozik testem és szívem”, ha Te Uram betegséget, szükséget adsz is, ha lelkem lesújtva van, és akár a halálom órája jön el –“szívemnek kősziklája és én örökségem Te vagy”. Mivel Isten nagysága betölti őt, Aszáf nem hiányol semmit. “Jézus nélkül minden értelmetlen lenne”, írta egy gazdasági ember. Itt nem gazdasági fellendülésről és kalkulációról van szó, hanem csak egyszerűen: “Jézus nélkül minden értelmetlen”. Ez nem a világ problémáit nem ismerő korlátoltság, ez egy szent tudat, amely az életre és a halálra is megfelel. (Olv. 1Ján. 2:15-17 Zsid. 12:22-24) Aszáf mérlege önmagára nézve: Csak Isten! Milyen mérlegünk van nekünk? Tudjuk-e mi ezt mondani: Uram, csak egyedül Rád van szükségem, vagy Jézus és…? Jézus és anyagi biztosítékom? Jézus és a barátaim, akiket nem hagyhatok el? Jézus és a saját vallásos elképzeléseim? Azt gondoljuk talán, hogy Jézus mellett még más is megfér? Igazi boldogságot és igazi örömet csak akkor találunk, ha tanulunk Aszáftól mindent kitakarítani, ami Jézus és közénk beékelődött. Akkor mondhatjuk Aszáffal együtt: “Isten közelsége oly igen jó nékem”. (Olv. Zsolt. 87:7 36:9)
A negyedik megtapasztalás: Én örömöm!
A zsoltár végén Aszáf örömmel teljesen betöltve mondja: “Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetet.” Természetünktől fogva inkább komor, borús lelki állapotra vagyunk hajlamosak. Az ember nem tudja, hogy reggel vagy este miért fél, miért levert vagy izgatott, miért bátortalan, sőt sokszor rideg és néha csípős nyelvű, amikor megszólítják. Ez az ellenségtől származik, aki megpróbál bennünket az egyedülálló helyzetünkből, az Úrral való együttlétünkből kimozdítani. “Isten közelsége oly igen jó nékem” – Ő az én örömöm, boldogulásom. Ha mi Jézussal élünk, az Ő közelében maradunk, akkor öröm jön a szívünkbe. “Örüljetek az Úrban”, írta Pál a filippibelieknek, és arra mutat rá, hogy: “Az Úr közel”. Ha mindig arra gondolunk, hogy az Úr Jézus minden utunkon és minden percben velünk van, akkor szívünk könnyű, és az örömünk az arcunkon is látható lesz. Az Úr tudja azt, mi nyomaszt bennünket és mitől félünk. Azt mondja:” Mivel Ő a mi kísérőnk, aki megerősít bennünket és bátorságot ad, okunk van biztonságban érezni magunkat, bizakodónak és örvendezőnek lennünk. “De én örvendezni fogok az Úrban és vigadni az én szabadító Istenemben” mondja Habakuk, habár Izráel eseményei és saját élményei örömre nem adnak okot (Hab. 3:18-19). “De akik Őreá néznek, azok felvidulnak”. A zsoltárosnak ezzel a versével szívünk nyugalomra és örömre talál.” Hogy Isten – minden ellentmondás, rejtély és sötétség ellenére – megtart, átvisz bennünket, és Ő jó, az a mi örömünk alapja”. (Th. Sorg.)
Bibellesezettel IV/1999
Ein Bilanz eines Lebens – Psalm 73
Fordította: Komoróczy Gábor