|
Tudjuk pedig, hogy azoknak, |
| AKIK ISTENT SZERETIK, | |
| minden javukra van. Róma 8:28 |
Más tollából...
Modersohn Ernő:
Azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van
“Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében arra hivatottak, hogy szentek legyenek”. Róm. 8:28
(Káldi Neovulgáta Biblia)
Meg vagy-e elégedve Istennel?
Jelentőségteljes kérdés! Természetesen! - feleled, mikor ezt a kérdést hallod. De nem tudom, vajon ugyanezt válaszolod-e majd akkor is, mikor ezeket a sorokat elolvastad. Nagyon félek, akkor be fogod ismerni, hogy nem mindig; igen, hogy nagyon gyakran nem vagy megelégedve a te Isteneddel.
Drága testvérem, szeretnék veled a Római levél 8. részének 28. verséről beszélni. Olyan vers ez, amelyet már gyermekkorod óta kívülről ismersz. De kérdés, vajon ismered-e belülről is? Tudod, hogyan hangzik: “Tudjuk, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van”.
Ugye, rég ismert vers ez? Nos, ha te csakugyan szereted Istent, akkor ebben a versben lévő ígéret reád is vonatkozik; akkor az a tied is. Ha pedig nem szereted Istent, akkor ennek a versnek ígérete reád nem vonatkozik, számodra nem mond semmit.
Mit mond ez az Ige? Azt mondja, Isten gyermekeinek minden javukra van. Szó szerint fordítva így hangzik ez a vers: “Tudjuk, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukat munkálja”. Mi az a “jó”, ami után nem jöhet egy “jobb”, vagy egy ”legjobb”? Ebben a következő versben – “legyünk mi hasonlókká az Ő Fia ábrázatához” -, erre is megkapjuk a feleletet.
Istennek az Ő gyermekeivel dicsőséges szándéka van. Hasonlókká akarja tenni őket az Ő Fia ábrázatához. Mindennek ezt az isteni szándékot, ez a dicsőséges célt kell szolgálnia. Isten gyermeke életében előforduló minden egyes esemény, legyen az nagy és fontos, vagy kicsi és mellérendelt, mindennek ezt a nagy, dicsőséges és isteni célt kell szolgálni, hogy “hasonlókká legyünk az Ő ábrázatához”.
Óh, ha ezt az egyszerű, rég ismert mondást igazán megtanulod és alkalmazod életedre és életed minden egyes helyzetére, akkor boldog ember leszel, boldogabb, mint eddig voltál. Akkor csendességed olyan mélységes és békességed olyan dicsőséges lesz, amilyenről mindeddig fogalmad sem volt. Akkor meg leszel elégedve a te Isteneddel.
Jézus lényét a Bibliánál találóbban és rövidebben nem jellemezhetjük. Ézsaiás a “Bárány”-nak nevezi Őt. Mint bárány, mely mészárszékre vitetik és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg. Keresztelő János, ezt a próféta által rajzolt képet újra fölveszi. “Ímé, Istennek Bárány, aki elveszi a világ bűneit”. Igen, Jézus Krisztushoz, akkor bennünk is a Bárány indulatának kell uralomra jutni és a Bárány képének kell bennünk is kialakulni.
Most már látjuk világosan, mi Isten szándéka velünk: a Bárány képét akarja bennünk kiformálni. Ezt a célt kell szolgálnia mindennek, kivétel nélkül mindennek, ami a te életedben történik.
Életed minden nagy és nehéz szenvedésének is ezt az egy célt kell szolgálnia. Mikor az Úr betegágyba fektet, azzal is ezt a szándékát munkálja benned. Vajon megfontolás tárgyává teszed-e ezt minden egyes alkalommal? Óh nem, ismerd csak be, sokszor igazán türelmetlen és békételen vagy. Azt mondod: Éppen most nagyon rosszkor jött a betegség. Éppen most sok és sürgős munkám van. Éppen most vagyok különösen nélkülözhetetlen üzletemben, házamban, hivatalomban. – Félek, ha ez a betegség máskor jön, ugyanezt mondottad volna akkor is! Fontold csak meg, vajon nem így van-e ez?
Látod, ha azt mondod, vagy gondolod, hogy ez a betegség soha alkalmatlanabb időben nem jöhetett volna, akkor mégis csak elégedetlen vagy Istennel! Ő éppen ebben az időben küldte reád ezt a betegséget. Éppen ezt az időt tartotta legalkalmasabbnak és éppen ezt a betegséget a legszükségesebbnek számodra, - és te nem vagy megelégedve vele. Miért nem? Mert elfelejtetted, hogy a betegség javadra van, az is a javadat szolgálja. Mert ugyebár, ha ezt meggondolod, akkor nem lennél elégedetlen?
Éppen azért, mert sok munkád van a hivatalodban, éppen azért, mert olyan sok tennivaló van a házadban, éppen azért, mert olyan felizgatott vagy, azért küldte reád Isten ezt a betegséget; azért, hogy egyszer időt nyerj a csendességre és magadba szállásra, hogy világos képet kaphass arról, hogyan állsz a te Uraddal szemben, akinek nem adtad meg az Őt megillető helyet és időt mindeddig életedben.
Már most, ha ismét beteg leszel, akarsz-e akkor arra gondolni, hogy minden a te javadat munkálja? Akarod-e a betegséget – Isten hozottal üdvözölni? Hogyan? Isten hozottal üdvözölni? – Igenis, Isten hozottal! Mert ha a betegség javadat akarja szolgálni, és azt Isten küldte reád, akkor neked hálásnak kell lenned érte és Istennek ezt a követét - Isten hozottal kell üdvözölnöd! Ez egyáltalán nem furcsaság, ez magától értetődő dolog.
Úgy találtam, hogy sokan vannak Isten gyermekei között, akik a legnehezebb betegséget is Isten akaratában való bizonyos megadással fogadják. Azt mondják: Amit Isten cselekszik, az nagyon jól van, mert az Ő akarata mindig a legjobb. De ha valami nagyon csekély szenvedés éri őket, annak elhordozására már nincs türelmük. Akkor ők nagyon szerencsétlenek és elégedetlenek. Ezek az emberek, akik egy tüdőgyulladást, vagy izületi reumát csendes türelemmel viselnek, nagyon könnyen türelmetlenekké és haragosokká válnak, ha például megfájdul a foguk. Óh, akkor ide-oda szaladgálnak a házban, nyögnek és jajgatnak, és elrontják a napot maguk és mások számára is.
Hogyan lehet ez? Úgy, hogy Igénket még nem ismerjük teljesen, ez az alapja a dolgoknak. Ha meggondoljuk, mindennek a mi javunkat kell munkálnia, akkor tudnunk kell, hogy ehhez a “mindenhez” a fogfájás is hozzátartozik; az Úr a fogfájással is azt akarja munkálni, hogy bennünk Jézus képe kialakuljon. Ugyebár, olyankor, mikor a fogunk fáj, könnyebben kitűnik, hogy egyrészt még mennyi türelmetlenség van bennünk, másrészt még milyen keveset tanultunk meg a Bárányt hordozni, szenvedni és hallgatni tudásából. Ezért küldi reád Isten a szenvedést, hogy ezt a hiányodat megmutassa neked.
Tehát, ha majd ismét fogfájás ér, akkor gondolj csak arra, hogy ez jó alkalom türelmed gyakorlására és a szenvedés, panasz nélkül való viselésére. És akkor – adj hálát Istennek! Hogyan? Még a fogfájást is meg kell köszönni? Igen, miért ne? Ha az is a javadat akarja munkálni, - akkor azért is hálásnak kell lenned! Akkor még ezt is – Isten hozottal kell üdvözölnöd!
Ez új dolog előtted? Úgy tűnik fel, mintha “balgaság” lenne? Nos, akkor ezzel csak azt bizonyítod, hogy kívülről ugyan jól ismered ezt az Igét, de belülről nem. Számodra az Istennel szemben való engedetlenség megszokássá lett és az Istennel való megelégedést lehetetlennek tartod.
Tovább megyek egy lépéssel, és azt mondom: Ha a szenvedés – legyen az, nagy vagy kicsi - Isten kezéből jön, akkor Isten gyermeke számára annak elviselése nagyon is lehetséges. De hogyan áll a helyzet, ha a szenvedés nem egyenesen Isten kezéből jön, hanem emberek okozzák ezt? Óh, ilyenkor nagyon sok keresztény teljesen helytelen álláspontot foglal el. Ha megsérti, vagy megbántja valaki, akkor kitör belőle: Ezt már nem lehet elviselni, - ami sok, az sok – igazság kell, hogy igazság maradjon! És megy, mentegeti magát, panaszkodik és vádolja azt, aki őt megsértette.
Vajon jól van ez így? Ha a téged ért sértésen felindulsz és megsértődsz -, miről feledkeztél el akkor? Ismét elfeledted, hogy minden javadra szolgál. Nem gondoltad meg, hogy Isten ezt a téged ért sértést is arra kell felhasználni, hogy az Ő Fia képét benned kiformálja. Ugyebár, ez a sértés ismét jó alkalmul szolgált arra, hogy a Bárány képét alkotó két dologban, a szeretetben és alázatosságban gyakorolhasd magadat. De te ezt az alkalmat kihasználatlanul hagytad. Isten ebben az esetben nem tudta veled célját elérni. Most tehát ismét kell küldeni Neki ilyen alkalmakat, - mert jegyezzük meg jól – Ő nem hagy fel azzal, hogy elérje célját: a Bárány képének kiformálását bennünk. “Amit eltervezett és véghez akar vinni, azt Ő előbb vagy utóbb, de mindenképpen végrehajtja”.
Óh, a mi Igénk mélyre hatol, ezt most észrevehetted. Magában foglalja az egész életet, minden aprólékosságával együtt. Ez az Ige mindent magában zár. Mindennek, mindennek javadat kell munkálnia.
Dávid király élete egy helyen sem olyan nagy előttem, mint mikor fia, Absolon elől menekülve oda jut a Kidron patakjához, ahol az arcátlan Sémei – elérkezettnek látva erre az időt – rátámad a királyra, hogy bosszúját töltse rajta. Sémei gyalázni kezdi a megalázott királyt: “Te vérszopó, istentelen ember!” és dobálja kővel s a “földet szórja”. Mikor azután Abisai indulni akar, hogy fejét vegye Sémeinek, akkor mondja a király ezeket a csodálatos szavakat: “Hagyd, hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta: Szidalmazzad Dávidot, és ki mondhatja néki: “Miért teszed ezt?”
Ugyebár, Dávidnál láthatunk valamit a Bárány képéből? Nem mentegeti magát és nem is viszonozza a szitkokat; szenved és hallgat – és a gyalázatot Isten kezéből veszi.
Lásd, mindennek a kezdete ott van, hogy elismerd: ha emberek gyaláznak, bántanak és vádolnak, - Isten áll emögött és Isten engedte ezt meg, mert Isten ezt a szenvedést is javadra akarja felhasználni. Magad kerülöd el az áldást, ha ahelyett, hogy csöndben maradnál, igazadat keresed és becsületedet véded. Ha tehát ismét gyalázat ér, gondolj Dávidra, aki azt mondotta: “Hagyd, hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta néki!” Azután gondolj Jézusra, akiről azt olvassuk: “Szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott és nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre”.
Pál a korinthusiakhoz egy csodálatos Igét ír: “Szinte a világ szemétjévé lettünk, - írja - mindeneknek söpredékévé” (1Kor. 4:13). Ehelyett “söpredék”, alkalmazzunk egy számunkra jobban érthető szót és vegyük úgy, mintha Pál apostol azt akarta volna mondani: Olyanokká lettünk az emberek számára, mint a “lábtörlő”. Tudod-e mire szolgál a lábtörlő? Az ajtó előtt fekszik és az a rendeltetése, hogy az emberek rálépjenek piszkos lábukkal és beletöröljék.
Lábtörlő vagy-e már? A lábtörlő nem ellenkezik, és nem panaszkodik. Azért van, hogy lábbal tapossák.
Házam előtt egy sodronyból font lábtörlő van. Ebben a sodronyban fehér golyók vannak, melyek két nagy betűt alkotnak. Ezek a betűk: E. M. Nevem kezdőbetűi. Mindenki, aki házamba jön, először Modersohn Ernőre lép lábával. Lábtörlő akarok lenni én is, mint Pál apostol. Igen, - az akarok lenni!
Kész vagy-e te is arra, hogy hagyjad magadat tiporni? Pál apostol a második korinthusi levél 12. részének 10. versében ezt írja: “Gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban a Krisztusért.” Gyönyörködsz-e te is az ilyen dolgokban? Ha ezt az Igét teljesen megértetted, akkor te is megtanulsz majd gyönyörködni a gyalázásokban és üldözésekben. Megtanulsz hálát adni értük. És akkor – meg leszel elégedve Isteneddel.
Valóban úgy van az, hogy akik Istent szeretik, minden dolog javukat munkálja! Minden dolog!
Kérlek, írd össze egyszer azoknak az embereknek nevét, aki neked a legtöbb fájdalmat és legmélyebben sértettek meg. – Azután írjad neveik mellé Bibliádból a római levél 8. részének 28. versét. Ezeket a kellemetlen embereket Isten állította életedbe, hogy javadat munkálják! Nézted-e már őket ebből a szempontból is! Gondolj arra, hogy mindennek javadat kell munkálnia. Istennek dicsőséges szándéka van abban is elrejtve, hogy életed útjába olyan embereket állít, akiknek elhordozása számodra nehéz. Ő, ki akarja az Ő Fia képét benned formálni.
Lehet, hogy ez egy nehezen elviselhető hivatalfőnök, akinek “nem lehet tetszésére tenni”; vagy egy hivataltárs, aki minden módon izgatni, vagy haragítani akar, esetleg szolgálód, aki drága dolgaidat tönkre hagyja menni, vagy talán - férjed vagy feleséged, de bárki legyen is az, Isten ezeket az embereket mind csak arra akarja felhasználni, hogy minket megáldjon. Nekik is javunkat kell munkálniuk.
Óh, ha ezeket az embereket, akik olyan sok fájdalmat és könnyet szereztek már neked, ebből a nézőpontból tekinted, hogy nekik Isten nevében és megbízásából egy fontos és dicsőséges szolgálatot kell teljesíteniük rajtad -, mondd, még akkor is békételen tudsz lenni, hogy ezek az emberek olyan sok nehézséget okoznak? Nem, akkor te szívből jövő Isten hozottal fogod üdvözölni őket, mert tudod: tulajdonképpen még az ellenségeim is barátaim. Nekik is az én javamat kell munkálniuk.
Megfigyelted-e, mennyire más képet nyernek az élet nehézségei akkor, mikor megértetted ezt az Igét? Akkor a nehézségek átváltoznak dicsőséggé és te akkor el tudod énekelni és mondani:
“Irgalmasság minden, mit te cselekszel”.
Óh, milyen gyakran állítottuk magunkról, hogy világosságban vagyunk akkor, amikor pedig kivontuk magunkat a nehéz körülmények alól! Ha te otthagyod lakásodat csak azért, mert lakótársad olyan “ellenséges” volt veled szemben, akkor sok áldástól fosztottad meg magad és Istent is egy jó alkalomtól, hogy Jézus képét benned kiábrázolhassa. Most tehát egy új alkalmat kell Neki erre készíteni. És Ő meg is teszi, el lehetsz készülve reá.
Minden, minden javukat munkálja! Óh boldogító, drága igazság!
Aki megragadta ezt, békességet nyer. Kettőt tanulhatunk meg az eddigiekből, két olyan dolgot, ami eddig békességünket megzavarta és elhomályosította. Mi ez a két dolog? Az egyik: nagy vágyakozás valami után; a másik: nagy félelem valamitől.
Mennyi kívánságot táplál magában még Isten gyermeke is! Bárcsak ezt megkapnám! Bárcsak ezt az állást elnyerném! És ha a kívánság nem teljesedik -, akkor csalódtunk, akkor kedvtelenek vagyunk, ingerültek, bosszúsak. Akkor vége békességünk.
Éppen így van ez a félelemmel is. Csak valahogy ez vagy az meg ne történjék! Csak beteg ne legyek! Csak a feleségem egészséges maradjon! És – ha mégis bekövetkezik, amitől féltünk, akkor “magunkon kívül" vagyunk.
Nem így van-e ez gyakran életedben? Nem tesznek-e vágyaid és aggodalmaid gyakran békételenekké és szerencsétlenekké? Óh, ismerd csak el, Isten nem tehet hibát! Add át vágyaidat és aggodalmaidat nyugodtan Istennek és mondd: “Uram, legyen úgy, ahogy Te akarod!”. Úgy is lesz -, minden javadat fogja szolgálni – mert minden Istentől jön!
Ha ezt tudjuk, ha erre gondolunk, akkor békességünk lesz. Meg leszünk elégedve Istennel!
Régebben egy szobrász műterme mellett laktam, és gyakran láttam őt munkában. Mikor egy alkalommal munka közben olyat sújtott a kőre, hogy darabok repültek róla szerte-szét, megkérdeztem: “Schmidt mester, ha a szükségesnél valamivel nagyobbat ütne a kőre, mi történnék akkor?” A mester reám nézett és csak annyit mondott: “Az nem fordulhat elő!” “No igen” -, erősködtem tovább – “de ha mégis megtörténne?” “Nem”, - ismételte újra – “az nem történhet meg!” Ekkor tanultam valamit. Ha egy egyszerű szobrász olyan biztos a maga dolgában, hogy azt tudja mondani: az nem fordulhat elő, hogy nagyobbat üssek a szükségesnél -, akkor Nála a mennyei szobrásznál ez még kevésbé fordulhat elő. De te, ugyebár, gyakran úgy véled, hogy az ütés nagyon erős volt és “elviselhetetlen”. Vonakodtál és panaszkodtál, mikor Ő a kezébe vett, hogy Jézus képét rajtad kivésse. De – jegyezd meg jól – az nem fordulhat elő, hogy Ő a szükségesnél nagyobbat sújtson! Ne félj! Minden ütés éppen olyan nagy és éppen olyan kicsiny, mint amilyennek lennie kell! Ő soha sem sújt erősebben, sem mélyebben!
Egy napon azt láttam, hogy a szobrásznál nagy márványtömböt tettek le. “Mit fog ezzel csinálni?” - kérdeztem tőle. “Ebben a tömbben egy Germánia van elrejtve”, - válaszolta a mester - “csak a fölösleges anyagot kell róla levésni!” Nap-nap után láttam, hogyan haladt mindig előbbre a munka. Először durva, formálatlan alakká; majd női alakká változott, végül ott állt előttünk Germánia.
“Most már egészen kész?” – kérdeztem. “Óh, még soká nem”, - válaszolta a mester – “most következnek az apró, finom vonások!” Azzal letette vésőjét, elővett egy vasfésűt és elkezdte az apró, finom vonásokat meghúzni. És végre eljött a nap, mikor a Germánia elkészült. A mester félretett kalapácsot, vésőt és vasfésűt. A mű elkészült.
Kedves Testvérem, a nagy szobrász téged is kezébe vett, hogy Jézus képét rajtad kidolgozza. Maradj csendben! A márvány nem tud kiáltani. De mi “élő kövek vagyunk”, mi tudunk és kiáltunk is nagyon sokszor. Óh igen, nagyon sokszor tesszük ezt. De ugyebár, nem fogunk továbbra is így cselekedni? Csöndesen, Istenben megnyugodva akarunk járni. Igen, most már tudjuk, azoknak, akik Istent szeretik, kell, hogy minden javukat munkálja.
Ismerek egy öreg, ősz hajú testvért, aki Jézus Krisztusnak régi harcosa. Tőle tanultam a következő verset, amely egyúttal az ő jeligéje is. A vers így hangzik:
“Halleluja, jó barát, ha dicsér,
Halleluja, ellenség ha kísér.
Halleluja, ha a nap nevet,
Halleluja, ha vész fenyeget.
Halleluja, ha szükségben járok,
Halleluja, hogyha segélyt látok.
Halleluja, akármint is lenne,
Halleluja vég nélkül, örökre!”
Óh, ha a te életed és az én életem is ezzel a boldog hanggal, ezzel a hálateljes Halleluja-val lenne egybehangolva! Így lehet és így is kell ennek lenni, mert:
“Tudjuk, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden egyaránt javukra munkálja”.