![]() |
Tudjuk pedig, hogy azoknak, |
| AKIK ISTENT SZERETIK, | |
| minden javukra van. Róma 8:28 |
Más tollából...
Dr. James Dobson: Amikor nem értjük Istent…
(…és kilátástalannak tűnik minden)
A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében jelentős részt szentel a hívők szenvedéseinek. Rendkívüli nehézségeken mentek keresztül, sokakat megkínoztak, börtönbe vetettek, megkorbácsolták őket, megkövezték, kettéfűrészelték és lefejezték őket. Ezek a keresztyének rengeteget nélkülöztek, megfelelő ruhájuk nem volt, és üldözésben is volt részük. Néha pusztákban kellett bujdosniuk, barlangokban és földbe vájt lyukakban éltek. Látnunk kell azt is, hogy “… noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet.” (39. vers). Azaz, ők a hitük mellett halálukig kitartottak, bár nem értették meg teljesen, nem kaptak magyarázatot Istentől, hogy miért is történnek meg ezek az emberfeletti szenvedések velük. (Zsid. 11:35-40)
Hadd meséljek saját tapasztalataimból említvén egy esetet, Istennek egy bátor, kitartó gyermekét, aki számomra tiszteletre méltó példát jelentett, Isten rendkívűli erejét láttam megnyilvánulni életében.
Tizennégy évig dolgoztam a Los Angeles-i Gyermekkórházban. A gyerekek jó része ott halálos betegségben szenvedett. Mások olyan krónikus állapotba kerültek, amelyek drasztikus módon befolyásolták és megnyomorították gyermekkorukat. Egyesek még tíz évesek sem voltak, de Jézus Krisztusba vetett hitük megingathatatlan volt. Ajkukon bizonyságtétel volt, úgy haltak meg, sőt még Isten jóságáról beszéltek, míg kicsiny testük fokozatosan haladt az elmúlás felé. Micsoda fogadtatás várt rájuk a mennyben Attól, Aki azt mondta: “Engedjétek Hozzám jönni a kisgyermekeket.” (Mk 10:14)
Zúgnak a harangok…
Egyik filmünkben beszéltünk, egy olyan ötéves kisfiúról, aki kitörölhetetlen benyomást tett azokra, akik ismerték őt. Néger származású amerikai gyermek volt, és borzasztó betegség támadta meg, tüdőrák. Ez elképzelhetően félelmetes kór, különösen az utolsó fázisban. A tüdő folyadékkal telik meg, és a páciens nem tud egyszerűen lélegezni sem. Különösen egy kicsiny gyermek számára nagyon katasztrófális lehet ez az élmény. A kisfiú anyukája hívő asszony volt, aki nagyon szerette gyermekét, és végig vele maradt a haldoklás hosszú ideje alatt. Gyengéden átkarolta a kisfiút, és szelíden beszélt neki az Úrról. Ösztönösen is készítette fel a gyermekét az utolsó órára. Az ápolónőjük mesélte el nekem, hogy amint ő belépett a halálosan beteg kisfiú szobájába, hallotta, hogy a gyermek harangok zúgásáról beszélt az anyjának. Az ápolónő arra gondolt, hogy a gyermek már hallucinál, mivel már nagyon az utolsó fázisban volt. Mivel ezt több alkalommal is megismételte, az ápolónő fel akarta világosítani az anyját, hogy valószínűleg a betegség súlyos fázisa miatt hallucinál már a gyermek. Erre az anya magához ölelte a kisfiát, mosolygott és azt mondta: “Nem, nővérke, nem így van, nem hallucinál a fiam. Azt mondtam neki, amikor már félt – azaz, mikor már nehezen lélegzett – figyeljen nagyon, és meghallja majd a reá váró mennyei harangok zúgását. Erről beszél most már egész nap. “Ez a drága gyermek még aznap este meghalt anyja térdén, és meggyőződéssel beszélt a mennyei harangokról, amikor eljött az élete utolsó pillanata. Milyen fiúcska is volt! A bátorságáról nem írtak a napilapok, nem készült róla TV-riport. De ő mégis a “Mindennapi hősök” csoportjához tartozik.
Annyi sok nyomorúság van e világban. Betegségek, szegénység, háborúk, katasztrófák, családi, házassági problémák, stb. Lehet, hogy te is akarsz Istenben bízni, hinni az Ő kegyelmében és jóságában. De belülről úgy érzed, megcsaltak, becsaptak, egyedül vagy a világban. Az Úr nyilvánvalóan megengedte azt a bizonyos nehézséget az életedben. De miért nem akadályozta meg, vagy legalábbis miért nem adott rá magyarázatot? Lehet, hogy ezáltal kilométernyi szellemi akadály keletkezett előtted, és ezen az akadályon nem tudsz sem átmászni, sem átugrani. Lehet, hogy drága gyermekedet veszítetted el, vagy más, szívedhez közel álló szerettedet. Vagy talán férjed vagy feleséged hagyott el. Lehet, hogy rájöttél, csúnyán becsapott, sőt meg is csalt. Könnyebb lett volna akár holtan is látni volt házastársadat, mint azt átélni, hogy az gonoszul cserben hagyott, és más karjaiban éli le már az életét. Esetleg még könyörögtél is Istennek, ne engedje meg ezt a szívtépő dolgot megtörténni az életedben, de úgy tűnik, minden hiába. A válás csak létrejött, a csalódás és a keserűség teljesen elborított. Azt mondtad, senkiben sem tudsz többé megbízni, még talán Istenben sem. Vagy talán az özvegység szomorú magányában élsz. Miért is történt ez meg veled? Hisz nem így terveztétek, együtt akartátok leélni öreg napjaitokat, és most mégis egyedül maradtál.
Akik ilyen az állapotban éltek, akik próbáljátok megérteni Isten gondviselését, és választ, magyarázatot kerestek arra, miért alakult életetek úgy, ahogyan alakult, egy reményteli üzenetem van számotokra.
Nem az élet összes kis kényelmetlenségére, következetlenségére, logikátlanságára. Ezekre a választ majd csak akkor tudjuk meg, ha majd színről színre látjuk az Urat. De az Ő szíve különösen megértő az elesettek, a magányosak iránt. Ismeri neved, és látta minden elejetett könnyedet. Ott volt, mikor az életed azt a szomorú fordulatot vette. Amit Isten részéről szeretetlenségnek és nemtörődömségnek éreztél, azt a Gonosz hazudta, suttogta a füledbe. A Biblia nyomatékosan ír erről, bátorít minket. “Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket.” (Zsolt. 34:19) Ha megérted, mennyire szeret Isten, soha nem fogod egyedül érezni magad. Egyik kedvenc Igém a Róma 8:26, ahol az van megírva, hogy a Szentlélek imádkozik érettünk, és pedig olyan átéléssel és erővel, hogy azt emberi nyelv ki sem tudja fejezni.
Ha most előttem ülnél ebben a pillanatban, talán azt kérdeznéd: “De akkor hogyan magyarázod meg az engem ért súlyos szenvedéseket, csapásokat? Miért engedte meg Isten ezeket az életemben?” Nem akarok neked rutinszerű választ adni. Isten ritkán dönt úgy, hogy ilyen kérdéseket megválaszoljon. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Ő az Isten. Ezért Ő azt akarja, bízzunk Benne, még a számunkra érthetetlen események idején is. Mindenki szembetalálkozik az életben látszólagos ellentmondásokkal és rejtélyekkel. (Én sem vagyok kivétel.) De ha Te ezt a magyarázatot nem tudod elfogadni, akkor az életedet gyenge, ingadozó hittel fogod végigélni, vagy egyáltalán hit nélkül. Az én tanácsom az, hogy az Úrban lévő bizalmunk alapja ne a mi emberi megértésünk vagy meg nem értésünk legyen. Nem baj, ha próbálunk válaszokat keresni, de ne a saját intellektusunkra alapozzunk csak egyedül, mert ez nagyon ingatag alap.
Akik most testi és lelki fájdalomban szenvednek, belekapaszkodnak abba, hogy eljön az idő, amikor a jelenlegi megpróbáltatások és a bajok eltűnnek, már csak emlékeinkben lesznek. (Jel. 7:16 és 21:3-4) Ne felejtsük el, hogy a szeretteinktől való válás csak időleges. A mennyben újra találkozunk, és örökké együtt leszünk velük. Ezért ne bátortalanodjunk el a jelenlegi gondjainkon. Fogadjuk el a körülményeket úgy, ahogy vannak. Az élettel együtt járnak a bajok. Tudasosítsuk, hogy Isten felhasználja a nehézségeinket, a saját érdekünkben, és azokat a javunkra fordítja. Az Úr közel van hozzánk, nem enged meg nagyobb kísértést, mint amekkorát elbírunk.
“Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr.” (Zsolt. 34:20)