Tudjuk pedig, hogy azoknak,
AKIK ISTENT SZERETIK,
minden javukra van. Róma 8:28

 

Egy kicsit másképpen...

 

Az őrzőangyal

- Mondd meg nékem angyal, miért némultak el ma a hárfák? Miért nem hallatszik sehol a mennyben éneklés?

Az angyal szomorúan lefelé irányította tekintetét:

- Éppen ebben a pillanatban lett egy név kitörölve az Élet könyvéből. Minden angyal szomorkodik, de különösen én.

- Miért?

- Azért, mert én vagyok az őrzőangyala. Félek, hogy valamit elmulasztottam, noha igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni. Megpróbáltam a szívére hatni. Mindig őriztem és óvtam, hogy legalább még alkalmat kínáljak számára. Azonban most kellett végleg eldöntenem, azaz belátnom, hogy az egész Menny nem tudja megváltoztatni, Isten sohasem avatkozik erőszakkal az ember dolgába.

Ő azt mondja nekünk angyaloknak:

- Látjátok-e azt az embert? Ő éppen készül határozatot hozni, s ettől a határozattól függ, hogy élni fog-e, vagy pedig az örök kárhozat lesz osztályrésze. Ezt a határozatot azonban önmagában kell meghoznia, teljesen szabad akaratára támaszkodva. Ne avatkozzatok határozathozatalába!

Ezért nekem, őrzőangyalának is tehetetlenül és szomorúan kell távoznom, ha ő a halálba vezető határozat mellett dönt.

- Tudom, nem könnyű ez. Csakhogy ez a szomorúság nem tart sokáig - mondtam.

- A név kitöröltetik, ti pedig más emberekhez fordultok. Vannak meg énekek, melyeket el kell énekelni, és szívek, melyeket meg keIl nyerni.

- Ó, nem! Az Élet könyvéből való kitöröltetéssel még nincs minden befejezve. Van meg néhány nem kívánatos dolog, feladat, melyeket az őrzőangyalnak még el kell végeznie! Jöjj velem és lásd meg!

Elvezetett egy ünnepélyesen megterített asztalhoz, mely szebb és pazarabb volt mindennél. Bizonyára több kilométer hosszú volt, s arany és ezüst ragyogott az asztalról. Tulajdonképpen meghívtak arra a lakomára. El se tudtam volna képzelni, hogy az az asztal olyan gyönyörű lesz. Láttam, amint az angyal szerényen járkál az asztal mellett, mintha keresne valamit. Egyszer csak megállt és levett az asztalról egy arany lemezecskét valakinek a nevével, és másikat tett a helyébe. Ez valóban szomorú feladat lehetett.

Bizonyára senki sem vetné meg a lakomára való meghívást, ha látta volna azt, amit én láttam. Bizonyára nagyon szomorú az Üdvözítőnk, aki emberek számára ilyen gyönyörű asztalt terített, amikor azt mondja valaki neki:

- Elnézést kérek, nem tudok elmenni!

Elindultam ezután az angyallal egy gyönyörű terem felé, amilyent azelőtt még sohasem láttam. Bementünk, tele volt ragyogó hárfákkal, mindegyikbe egy név volt vésve. Az angyal gyorsan áthaladt a termen és mondott valamit a másik angyalnak, aki itt dolgozott. Megvártuk, míg az egyik hárfáról kitörölt egy nevet és helyébe másikat vésett. Az angyal felém fordult:

- Bizonyára nem tudott a hárfán játszani.

Én kimondhatatlan szomorúságot éreztem ki hangjából. Azután valamilyen műhelybe mentünk. Ott ragyogó koronákat készítettek, melyeket fényes csillagok díszítettek. Minden koronára egy név volt vésve. Megálltunk egy angyal mellett, aki itt dolgozott, és el voltunk ragadtatva egy újonnan készült korona láttán.

- Elbájoló! - gyönyörködtünk hangosan.

- Igen, ez a legszebb, amit eddig készítettem. Remélem tetszeni fog neki.

Kísérő angyalom elsápadt és szomorúan felém fordult és így szólt:

- Hogy mondjam meg neki? Hogy magyarázzam meg, hogy nem kellett neki ez a gyönyörű korona? Hogy mondjam meg, hogy valaki jobban értékelte az emberek tetszését, mint ezt a nagy előjogot!

Ennyiből állt az egész bizonyára - gondoltam. A név ki lett törölve az Élet könyvéből, eltűnik a pompás asztalról, hárfáról, a koronáról. De tévedtem. Az angyal magához hívott:

- Jöjj csak, még nem vagyunk készen! Még ott van lakhely. Gyönyörű utcákon vezetett keresztül. Azoknak házaknak a szépségét nem lehet leírni! Még a lélegzetemet is visszafojtottam a gyönyörködésben, miközben ezt mondtam az angyalnak:

- El sem tudtam képzelni, hogy ilyenek! Ez több, mint gyönyörű! Ó, ha az emberek tudnák, milyen gyönyörűek! Hiszem, hogy mindennap azon törekednének hogy elnyerjék azokat a házakat!

Az angyal figyelemmel kísérte tekintetemet, látta, hogy gyönyörködök, majd szomorúan azt mondta:

- Még üresek.

Az arany utcákon keresztül egy gyönyörű házhoz vezetett. Magamon kívül voltam a gyönyörködéstől, és észre sem vettem, hogy az angyal a bejárathoz ment, kitörölte a lakó nevét és új nevet írt az ajtóra.

És ekkor egy kellemes, mély hangot hallottam. Felismertem Üdvözítőm hangját. Annyi szomorúság érződött belőle, hogy ki sem lehet mondani. Megkérdezte:

- Hát nem akarta ezt házat?

Nem is várt választ, hanem folytatta:

- Külön az ő számára készítettem. Jobban tetszett neki az, amelyik lenn a földön van.

Az angyal szomorúan elfordította a tekintetét. Nehéz ilyenkor még szólni is, ilyenkor még a hárfák is hallgatnak a mennyben, sehol sem hallatszik most ének. Ekkor félelemmel megszakítottam a csöndet, csakhogy valamit mondjak, azaz kérdezzek:

- Mondd angyal, kinek nevét törölted ki ma az Élet könyvéből?

Miközben ezt kimondtam, szörnyű rettegés fogott el - csak nem az én nevem volt? Jaj, talán csak nem az én nevem töröltetett ki az Élet könyvéből?!

Az angyal mintha csak kitalálta volna a gondolatom, gyöngéden kézen fogott és egy ház felé vezetett, mely első látásra nagyon megtetszett, és ha választhattam volna, ezt választottam volna ki magamnak, és íme még itt van, az én nevemmel! Még nem késő! Pedig oly hidegen viselkedtem eddig, oly kevésre értékeltem ezeket az otthonokat, amelyet nem pénzen, hanem drága véren lettek vásárolva a golgotai kereszten. Üdvözítőm szavai a fülembe csengtek. Hát nem akarta a házat? Jobban tetszik az, amelyik lenn a földön van.

Valóban nem értékelte a mennyet...

Vissza a főoldalra