![]() |
Tudjuk pedig, hogy azoknak, |
| AKIK ISTENT SZERETIK, | |
| minden javukra van. Róma 8:28 |
Bölcs mondások...
Vallás – kegyesség
A vallás legnagyobb kísértése, hogy Isten iránti udvariassági formula lesz. Udvari népek, lakájok betanult hajlongásai a király előtt. (Muraközy)
Ne felekezetközi, hanem felekezeten felüli egységet keressünk.
A keresztények önző különválással mind a maguk színében akarnak tündökölni, ahelyett, hogy a Krisztus fényében egy dicsőségben olvadnának össze. Így a világ fény helyett félhomályt kap. (Csia)
A vallás átélést jelent. Ha nem az, akkor csak puszta szertartássá lesz, ez pedig a nullával egyenlő. (Stanley)
A vallás munkát jelent -, munkát a szennyes világban. A vallás veszedelmet jelent -, sebek osztását és kapását.
Csodálatos dolog kereszténynek lenni! De a csupán vallásosnak éppen nem csodálatos. A világ tele van vallásokkal, de szűkében van a keresztényeknek.
A vallás olyan étel, amit forrón kell tálalni, ha lágymelegre hűl, undorítóan hat. (Spurgeon)
Vallásunk legyen hétköznapi. Feleljen meg a konyhában és a díszteremben egyaránt. Legyen hely a tűzhely mellett épp úgy, mint a szószéken. (Spurgeon)
A teológiában semmi sem új, kivéve az, ami hamis. (Spurgeon)
Az a vallásosság, mely oly nagy csendességgel tudja elintézni Istennel való ügyét szobája négy fala között, hogy kívül semmi sem látszik meg belőle, holt dolog.
Ne azért munkálkodjunk, hogy egy felekezet számára tagokat gyűjtsünk, hanem hogy lelkeket vezessünk az Úrhoz. A Szentlélek pedig majd elvezeti őket abba a vendégfogadóba, ahol az Ő karja kellő gondozásban részesíti.
A világ legnagyobb csalásai közé tartozik, hogy a láthatatlan egyházra vonatkozó helyeket és ígéreteket teljes mértékben valamelyik látható egyházra vonatkoztatjuk.
Ma a keresztény egyháznak még mindig a nevetségesség határán állnak, mert a szolgálat helyett még mindig az elsőbbségért és hatalomért küzdenek.
A kegyességen minden nap új lyuk támad, míg végre sehogysem lehet befoltozni. (Kolb)
A kegyességemet nagy fáradsággal hordtam össze, de még nagyobb fáradsággal tudtam tőle megszabadulni. (Kolb)
Az a baj, hogy sokszor a világ szabja meg az egyház divatját, holott az egyháznak kellene megszabni a világ divatját. (Stewart)
Az a vallásosság, mely csak tömegmozgalmak tüntetéseiben tud részt venni, de a mindennapi élet feladatai közben nem található, többet árt Isten országának, mint az őszinte hitelesség.
Nem mindenki szent, aki templomba jár.
Vallási életünknek egyetlen értéke abban rejlik, hogy mire képesít, és minek az elvégzésére ad erőt. (Grenfel)
A vallás nem dikció, hanem akció. (Fosdick)
Helytelen, hogy a vasárnapi templomi szertartásainkat istentiszteletnek nevezzük. Mert az igazi istentisztelet hétfőn kezdődik, és egész héten át tart. (Fosdick)
Vallási szertatások, amiknek az volna a hivatásuk, hogy segítségül szolgáljanak Istennek valóságos átélésben, legtöbbször elfoglalják helyét az Istennel való közösségnek.
Aki vallási véleményeket ragad meg és azt hiszi, hogy ezek a hitnek tárgyai, olyan, mint az az ember, aki úgy akar eljutni céljához, hogy erősen szorongatja markában az országút porát.
Igehirdetők! Ne csak az utcalányoknak mondjátok, hogy újjá kell születniük, hanem a vallásos embereknek is. Jézus Nikodémusnak mondta ezt. (Stewart)
A felekezetek többnyire többet törődnek azzal, hogy a többi felekezetek tagjai mit hisznek helytelenül, mint azzal, hogy saját tagjaik hisznek-e egyáltalán valamiben.
Sokan talán még a mennyországba sem kívánkoznak, ha ott más felekezetűekkel kell együtt lenniük. Ennek pedig csak egy megoldása van: ők fognak kívül maradni