![]() |
Tudjuk pedig, hogy azoknak, |
| AKIK ISTENT SZERETIK, | |
| minden javukra van. Róma 8:28 |
Bölcs mondások...
Szentlélek
A pünkösd nem végállomás, hanem kiindulási pont. (Stanley)
Nem prófétálás és nyelveken szólás fődolog a Szentlélek ajándékai között, hanem az állandó hordozó erő.
A Szentlélek azokat szenteli meg, akik engedelmeskednek neki.
A Szentlélek nemcsak bűnirtó tűzként akar hatni bennünk, hanem szívünket a Krisztusért lángra gyújtó tűz gyanánt is.
Szentlélek nélkül olvasni a Bibliát annyi, mint valaki napsütés nélkül akarná használni a napórát. (Stewart)
Tisztátalan edény megtöltését kérni a Lélektől: káromlás. (Stewart)
Szentlélek nélkül is el lehet érni sok mindent az életben, de Krisztushoz eljutni nem lehet.
A Szentlélek nem azzal kezdi munkáját, hogy győzelemre segít, hanem azzal, hogy legyőz minket. (Turóci)
A Szentlélek Jézust dicsőíti, és nem téged.
A Szentlélek a legfőbb kormányzó, mert szabadon, belső sugallattal öntudatos elhatározás formájában igazgat. (Ravasz)
Mint ahogy a hitetlenek legnagyobb bűne a Krisztusban való életnek a megtagadása, úgy az Isten gyermekeinek pedig a Szentlélek által túláradó életnek a megtagadása. (Ruth Paxon)
Egyedül a Szentlélek változtathat meg egy testi keresztényt lelkivé. (Ruth Paxon)
Pünkösdkor az én trónfosztott lett, Krisztus került szívük trónjára (a tanítványoknak) és lett életük veleje. (Ruth Paxon)
Teljesedjetek be Szentlélekkel: Ez születési joga Isten minden gyermekének. (Ruth Paxon)
A Szentlélek ajándékával élni a legnagyobb gazdagság. (Trudel D.)
Igazi pünkösd csak akkor van az életünkben, ha minden önigyekezettől teljesen megszabadultunk. (Trudel D.)
A Szentlélek ajándék és nem szerzemény.
Amennyit a Szentlélek épít nálunk, annyi az arany, ezüst, drágakő az épületben. Amit saját magunk építünk: az mind fa, széna, pozdorja. (Kolb Sámuel)
A Szentlélek eltereli figyelmünket magunkról. Meggyőz arról, hogy semmik vagyunk, és hogy Krisztus minden mindenekben. (Spurgeon)
Isten Szentlelke bennünk lakozásának a tudata a legtisztább és legpáratlanabb öröm forrásává válik, amire az emberi szív valaha is képes lehet. (Stanley)
A Szentlélek munkája nem egyéb, mint Istennek tervszerű magaközlése, az Ő dicsősége érdekében. (Ravasz)